Kezdjük az elején:
A Közel-Kelet az emberi faj elterjedése óta mindig is lakott volt. Népek jöttek, mentek, legalább annyiszor hódították meg különböző nációk, mint a Kárpát-medencét. Jeruzsálem mindhárom nagy monoteista világvallás számára fontos hely.
A Hamasz támogatói (beleértve a magyar szélsőjobbot is, akik saját Trianon-revíziós álmaikat látják tükröződni a palesztinok harcában) legfőbb érve, hogy a palesztinok jogosan rakétázzák Izraelt, hiszen a zsidók 66 évvel ezelőtt elvették az országukat, „beköltöztek a konyhájukba”, így a dzsihád tiszta önvédelem.
Ezzel az a probléma, hogy a palesztinoknak sosem volt országuk. Több okból kifolyólag, az egyik az, hogy a terület legalább ezer, de inkább kétezer éve nem önálló, hanem valamilyen birodalom pici kis része. A másik (és fontosabb) hogy a palesztin név használata a mai értelemben (egy etnikai csoportra) kb. 50 éves találmány. A „palesztin” eredetileg a Palesztinában élő, vegyes nemzetiségű és vallású (zsidó, mohamedán, keresztény) lakosság összefoglaló neve volt. A környéket közel kétezer éve még a rómaiak nevezték el Palesztinának (az ott lakó – azóta kihalt – filiszteusok után), mert miután leverték a zsidók lázadását, még a terület átnevezésével is ki akarták törölni az emléküket. (Egyébként a zsidóság a lázadás leverése után nagyobb részt Európába menekült, kisebb részük viszont végig a Szentföldön maradt)

A területen – a zsidókon kívül – uralkodtak egyébként macedónok (Nagy Sándor), perzsák, rómaiak, keresztes lovagok, arab kalifák, az utolsó 5-600 évben pedig törökök (Ottomán birodalom), illetve a britek.
Kicsit több mint száz évvel ezelőtt néhány európai zsidónak – köztük kiemelkedően honfitársunknak, Herzl Tivadarnak – eszébe jutott, hogy ha itt Európában nem látják őket annyira szívesen, akkor ők talán hazamennének. Ezért tömegesen elkezdtek kivándorolni a Szentföldre, ami akkor brit fennhatóság alatt állt, és jelentős részben (kb. 90%-ban) lakatlan volt. Ez a kivándorlás a II. világháború alatt és után (érthető okokból) hatványozottan folytatódott. Az elsőként érkezett zsidók házakat és földeket vettek maguknak az ott élő vegyes (török, arab, egyéb) tulajdonosoktól. Úgy értem vettek. Pénzért.
Mivel a Brit gyarmatbirodalomnak kezdett leáldozni, szinte az összes gyarmaton megjelentek önállósodási törekvések, így Palesztinában is. A Britek, hogy megosszák a hatalmuk ellen felkelőket, mesterségesen keltettek köztük konfliktust – a legkézenfekvőbb módon – vallási alapon. Hol az egyik, hol a másik társaságnak ígértek különböző fokú önrendelkezést (pl. 1917, Balfour-nyilatkozat). Amikor már látták (1945 után), hogy nem tudják megtartani a gyarmatot, elhatározták, hogy kivonulnak. 1947-ben (ENSZ segédlettel) meg is született a terv: lett volna egy arab és egy zsidó állam, Jeruzsálem pedig ENSZ felügyelet alatt maradt volna. Az Arab Liga azonban nem fogadta el az ENSZ határozatát és 1948-ban, Izrael állam megalakulásakor azonnal megtámadták az országot. Izrael meg tudta védeni magát és határait, de a háborúskodás azóta is (kisebb-nagyobb intenzitással) tart. Az alapképlet az, hogy a szomszédok támadják Izraelt (hiszen létét és egyáltalán létjogosultságát 1947 óta sem ismerik el), erre Izrael elfoglalja azokat a területeket, ahonnan a támadás jön, majd kivonul onnan, ahonnan megfelelő ígéreteket kap, hogy nem fogják onnan újra támadni. Ahonnan újra támadnak, oda Izrael megint bemegy, ahonnan nem, azokat békén hagyja. Izrael kivonult a Sínai-félszigetről, Libanonból (többször), Hebronból, átadta Cisz-Jordániát és Gázát a Palesztin Hatóságnak.
Mostanra már vannak olyan arab országok, melyek elfogadják Izrael létét (Egyiptom, Jordánia), és vannak, melyek nem (leginkább Irán). Mivel Irán nem szomszédos Izraellel, ezért közvetlenül nem tudja megtámadni, így inkább pénzzel és fegyverrel segít olyan szervezeteket, akik erre – helyben – hajlandóak.
A Hamasz ennek a pénzáradatnak a legújabb „felvevő piaca” (de volt annak idején a PFSZ, a Hezbollah, az Iszlám Dzsihád, stb).
A gázai konfliktus legegyszerűbben úgy oldódhatna meg, ha a Hamasz békét kötne Izraellel és nem lőne ki több rakétát. Ezt azért nem fogják választani, mert akkor nem kapnának több pénzt, így a vezetők nem tudnák folytatni fényűző életüket Katarban (mert ők azért nem Gázában szenvednek). Ebből a szempontból Izrael érvelése is fals, hogy ne beszéljünk a nyomorgó gázaikról, amikor az elmúlt pár évben milliárd dolláron felüli értékben lőttek ki Izraelre rakétát. Ez ott sántít, hogy ha nem lőttek volna ki rakétákat, akkor pénzt sem kaptak volna, így pontosan ugyanennyire éheznének.
A második megoldás az lenne, ha izraeli gyalogság bemenne Gázába és házról házra tisztítanák meg egész Gázát a fegyverektől, hadiüzemektől, alagutaktól, miegyébtől. Ez egyrészt irreális véráldozattal járna Izrael részéről: városi hadviselésben nem jön ki a technológiai fölény, a helyismeret kompenzálja azt. Másrészt egy egyszeri „takarítás” nem hozna tartós eredményt, friss pénzekből új alagutak, azokon keresztül új fegyverek kerülnének az övezetbe heteken, hónapokon belül. Tartós eredményt csak megszállással lehetne elérni, Izrael ezt pedig nem akarja.
Ha jól látom, Izrael célja a Hamasz ideiglenes meggyengítése a fegyverraktárak kilövésével és az utánpótlási vonalak elzárásával. Azt is gondolom, hogy Izrael, ha nagyon akarná, akkor ezt meg tudná oldani a polgári áldozatok számának alacsonyabban tartásával is. Izraelnek rendelkezésére állnak olyan precíziós rakéták, melyekkel méterre pontosan lehet célozni. Nem vagyok biztos benne, hogy kizárólag költségtakarékossági okokból használnak hagyományos bombákat és tüzérséget a feladatra. Úgy sejtem a gázai polgári lakosságban azért tesznek a feltétlenül szükségesnél némiképp nagyobb kárt, hogy a (meggyengített) Hamaszt a gázai lakosság haragja söpörje el, elvégezve a „piszkos munkát” Izrael helyett.
Kegyetlen stratégia, de egy dolgot ne felejtsünk el: a Hamaszt a gázai lakosság – többé-kevésbé legitim – választáson szavazta meg magának. Ők akartak maguknak ilyen vezetőket, bár akkor talán még nem gondolták, hogy ez lesz a vége. Bár kérdés, mit gondoltak, mikor a Hamasz alapító okiratában foglal állást a dzsihád mellett (mint egyetlen lehetséges eszköz) Izrael ellenében.
Nem látok más megoldást a konfliktusra, mint a Palesztinok belátását, a Hamasszal (és Iszlám Dzsiháddal és egyéb terrorszervezetekkel) való belső leszámolást, és nemzetközi segítséggel való béketeremtést. Ebben Egyiptom és Jordánia nagy szerepet vállalhatnak. Izraelnek meg kell szűntetni Ciszjordániai telepeit (ahogy tették ezt a Sínai-félszigeten is), és a két Palesztin hatóságból létre kell jönnie a Palesztin államnak. Ehhez persze az kell, hogy a békepárti palesztinokat valaki legalább olyan vastagon támogassa, mint Irán és társai a háborúpártiakat. Nem lesz könnyű menet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.