Lezárult a szavazás. Az eredmény szinte hajszálra az lett, amire számítottam: az LMP éppen bekerült, a Fidesz kétharmada még mindig a levegőben lóg (jelen állás szerint 22 darab XVIII. kerületi szavazaton múlik), Budapesten a két nagy párt(szövetség) kiegyensúlyozottan teljesített, vidéken tarolt a Fidesz, a Jobbik - bár valamennyit erősödött, de - nem tudta valóra váltani álmait (egyéni győzelmek, a „baloldal” megelőzése).
Mi vezetett ehhez az eredményhez?
A Fidesz 2010-hez képest elvesztett közel 600 ezer szavazót, ami nagyon sok, jó 20%-a a 2010-es választóinak. Ennek fő oka a sok szempontból csalódást okozó 4 évnyi kormányzásuk. Hosszasan lehetne sorolni, kezdve a devizahitelesek problémáinak tologatásától a saját holdudvar gátlástalan anyagi kitömésén keresztül a minimális gazdasági növekedés eléréséig sok mindent. Hogy nem többen pártoltak el tőlük, annak magyarázata a sikeres nemzeti retorika és ennek terjesztése a profin kiépített médiabirodalmon keresztül, illetve a zseniálisan kitalált és tálalt rezsicsökkentés, valamint a legendás mozgósítási képesség (100 ezer aktivista, kubatov-listák, ex-polgárikörök).
Ezen 600 ezer szavazó legnagyobb részét ráadásul senki nem nyerte meg, egyszerűen távol maradtak a szavazástól. Sok ember számára még orrot befogva és szemet lesütve sem volt kire szavazni.

Az LMP elvesztette ártatlanágát (a hírhedt napelem tender), illetve vezetőinek szimpatikusabbik felét (Jávor Benedek, Karácsony Gergely). Az LMP Schiffer one-man-showja lett, még a politikailag igazán képzettek sem tudnak három másik nevet felsorolni a pártból, az öt bejutott parlamenti képviselőjük megnevezése pedig még egy LMP szavazótól is irreális elvárás lenne. A magyar néplélektől egyébként is távol áll a bázisdemokratikus, újbaloldali zöldgondolat. Valami tévedés folytán a média egy része az LMP liberálisnak nevezik, egyesek az „új SZDSZ” jelzőt is megpróbálták rájuk akasztani, pedig programjukban szinte semmi liberális nincs. Az lehetett a zavaró, hogy Tamás Gáspár Miklóshoz hasonló eszmefuttatásokat adtak elő, de hát TGM mostanra teljesen marxista, véletlenül sem liberális. Hogy a párt gazdasági programját egy Róna Péter kaliberű sarlatánra bízták, az pedig a gazdasághoz valamit konyító embereknél vágta ki a biztosítékot. Mindezek eredőjeként a párt több mint 100 ezer szavazót, 2010-es választóinak közel harmadát elvesztette.
A Jobbik szavazótábora nagyjából 100 ezer fővel bővült, amit ők inkább csalódásként élnek meg, mint sikernek. Az elmúlt 4 évben a mélyszegénységben élők száma ennél nagyságrendileg nagyobb mértékben növekedett, ami vérmes reményekre adott táptalajt jobbikos körökben. Egyértelmű ugyanis a korreláció a szegénység és a Jobbikra szavazás között. Elég megnézni az eredményeik országos megoszlását. Hogy a Jobbik mégsem tudott a várt mértékben profitálni ebből, az leginkább önmeghatározásukból következik. Fő mondanivalójukkal – cigány- és zsidóellenesség, EU-ellenesség, homofóbia, keleti nyitás, munka alapú társadalom – beszorították magukat a Fidesz és az extrém jobbosok (Betyársereg, 64 Vármegye, stb) közé. Bármelyik irányba mozdultak, bármelyiktől próbáltak szavazatokat elvenni, ugyanannyit veszítettek a másik oldalon. Nem sikerült Vona Gábor mellé felépíteni 3-4 másik ismert szereplőt, akikkel a mindkét oldal felé nyitást, a kettős beszéd politikáját a Fideszhez hasonló sikerrel tudták volna megoldani.
A Kormányváltók (amennyiben ez az éppen hatályos nevük) külön-külön és együttesen is hibát hibára halmoztak. Fő erejük, az MSZP képtelen a valódi megújulásra és megtisztulásra (ékes példa a Simon-sztori). Nem szabadultak meg a puchlászlóktól és bajaferencektől, ráadásul az új gárda sem jobb semmivel, mint a régi. Mesterházy Attila számára személyes ambícióin felül semmi sem fontos. Valójában csak annyiban különbözik Orbán Viktortól, hogy kevésbé ügyes és karizmatikus. Ezt a pártot semmi más nem tartja a víz felett, mint a régi, jól szervezett, az egész országot lefedő aktivista-gárda. Sem elvi meggyőződés, sem jövőkép nem látszik rajtuk. Nem csak azt nem tudják, hogy lehetne elérni a hatalomba kerülést, hanem azt sem, mit kellene ott tenni. Hogy a Kormányváltók csak 250 ezerrel szereztek több szavazatot, mint a tönkrevert és az országot csődbevivő Mszp 2010-ben, az leginkább annak tudható be, hogy a fő erőt (és a kormányfő-jelöltet) most is ugyanaz az elképzelés nélküli párt adta.
Abban testesül meg leginkább a Fidesz ördögi zsenialitása, ahogy a választási törvény átalakításával rákényszerítette az ellenzékre ezt a borzalmas és elvtelen összeborulást. Ismerték a gazdasági racionalitást (pénz, paripa fegyver az Mszp-nél) és Mesterházy személyes ambícióit, nem volt kérdés, hogy kényszerű összeállás esetén az Mszp helyettük fogja bedarálni az új, potenciálisan veszélyes kihívókat (Milla, Haza és Haladás, PM, és ezek tetszőleges kombinációi).
Vicces vadhajtása a magyar politikának, hogy a – program alapján – két leginkább jobboldali pártot (igen, a DK-ról és az Együtt-PM-ről beszélek) két olyan ember vezeti, akik az ország választóinak elsöprő többsége szerint komcsik: Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon. Mindketten jelentős szerepet játszottak az „elmúltnyolcév” dicstelen kormányzásában, és ellenzéki közgazdász legyen a talpán, aki széles tömegeknek be tudja bizonyítani, hogy nem ők tehetnek az államadósság rettenetes megugrásáról és a GDP brutális visszaeséséről, hanem Medgyessy, a világválság, a szociális népszavazás, Járai Zsigmond, sőt: végső soron maga Orbán Viktor.
Gyurcsány a magyar politikai élet leginkább lejáratódott (lejáratott) embere, aki – Piszkos Fredhez hasonlóan – bárkiről, bármiről jót mond, azt automatikusan mindenki meggyűlöli. Valószínűleg csak saját nélkülözhetetlenségébe vetett messianisztikus hite tartja vissza a háttérbevonulástól, pedig ez lenne az egyetlen megoldás, ami segítene neki közelebb jutni céljához. A DK létrehozása jó ötlet volt abból a szempontból, hogy az Mszp-ből célszerű volt a még menthető anyagi és emberi erőforrásokat átvinni egy új formációba, amivel meg lehet célozni az elárvult egykori Szdsz-szavazókat, valamint azokat a reform-szocikat, akiknek büdös volt Puch László és az egész rabló-kapitalista bagázs. Tízből tíz pont az ötletért, néhány millió pont levonás azért, mert ezt a leginkább kompromittálódott figura neve alatt (a.k.a. Gyurcsány-párt) sikerült megvalósítani.
A követhetetlen nevű és szervezeti formájú Bajnai formáció szimpatikus kezdeményezés volt. 2012 október 23-án Bajnai beszéde – habár annyira volt karizmatikus, mint egy érettségi találkozón elmondott pohárköszöntő és egy akadémiai székfoglaló keveréke – nagyon fontos, európai értelemben vett haladó elemeket tartalmazott. Kár, hogy a politika Európa ezen felén nem a kedves fiúk játéka. Bajnai Gordon nagyon jó miniszterelnök lenne. Dániában. Itthon a politikai realitásérzék, marketing, szervezetépítés és konspiráció teljes hiánya az ember ellehetetlenüléséhez vezet. Annyira kilúgozódott az ember, hogy márciusra már a CÖF is levette a bohócos plakátjáról és mással helyettesítette. A realitásokon megbukott, soha beváltásra nem kerülő ígéret, a délibáb, ami minél jobban sietsz feléje, annál távolabb tűnik.
Karácsony és Jávor, a formáció további szereplői okos és jóravaló, szimpatikus fiúk. Kár, hogy őket még egy Schiffer is megeszi reggelire, ha reálpolitikáról van szó.
Hát így állt össze ez a választás. A Fidesz – zseniális kommunikációjának, törvénygyártásának és briliánsan aljas rezsicsökkentésének hála – csak 20%-ot vesztett a teljesítménye alapján egyébként neki kijáró legalább 50 helyett, melynek a béna, részben megújulni képtelen, részben naiv zsúrfiúkból álló ellenzék még a felét sem volt képes betakarítani. Sajnálatos tény, hogy a szegénység növekedésével a Jobbik támogatottsága is növekedett, de öröm az ürömben, hogy koránt sem annyira, mint indokolt lett volna. A groteszk az, hogy ezért a Fidesznek lehet hálálkodni, mert - jónéhány kérdésben átvéve a Jobbik álláspontját – egyszerűen lehalászta józanabb szavazóit. Az LMP bár támogatóinak harmadát elvesztette, talpon maradt, ami nagy tett volt Schifferrtől, és a jövőben józanabb programmal – valamint értékelhető közgazdasági háttérrel – akár tényleg harmadik (negyedik) erővé is kinőheti magát. Kár, hogy ugyanannyira autokrata, mint Orbán, Mesterházy, Gurcsány vagy Vona. Jó lenne, ha egyszer olyanra is lehetne szavazni, aki nem mániákusan akarja a hatalmat. Sajnos erre még nagyjából egy generációt várnunk kell, mert egyelőre a magyar népléleknek Mátyás király kell, nem pedig olyan kézzelfoghatatlan lózungok, mint demokrácia, szabadság, képviselet, esélyegyenlőség, stb

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.