Tegnap elmentem életem első politikai tüntetésére. Nem is azért, mert azt gondolom, hogy az Origo főszerkesztőjének a személyén múlik a magyar sajtószabadság sorsa, vagy ilyesmi.
Ami engem cselekvésre késztetett - még ha csak ilyen szimbolikus, hatás nélkülire is - az az a rettenet, hogy a magyar jogbiztonság már annyira mélyre süllyedt, hogy egy Deutsche Telekom méretű multi se meri bemutatni a középső ujját egy lázár-szerű, középkategóriás gengszter zsarolási kísérletére.

Sajnos az ország elérkezett arra a pontra, ahol kiskirályok egyszemélyi döntése alapján bármelyik (ismétlem: bármelyik) cég áldozata lehet személyre szabott adótörvényeknek, piacát megszüntető, működését ellehetetlenítő, egy nap alatt beterjesztett és elfogadott jogszabályoknak, jobb esetben csak szimpla hatósági zaklatásoknak.
A közbeszerzéseknél már meg sem próbálják a szabad verseny látszatát kelteni, az ország egésze számára nyilvánvaló, hogy minden (legyünk nagyvonalúak: minden 50 millió HUF feletti) közbeszerzésnek előre megvan a nyertese, mely kizárólag csak "baráti" cég lehet. Baráti: akár tulajdonosi összetételében, akár azért, mert első szóra teljesít bizonyos kéréseket (Pelikán elvtárs....)
Halkan üzenem csak a Telekomnak: amikor először enged az ember a zsarolónak, akkor lépi át a pokol kapuját. Rövid távon azt hiheti, elkerült egy fenyegető veszélyt. Valójában amivel a zsaroló fenyeget, azt előbb-utóbb mindenképpen meg fogja tenni, csak előtte még minél többet kifacsar áldozatából. Elkerülni a bajt nem lehet, csak elodázni. Az időnyerés ára pedig a becsület és a lélek. A zsarolóval - lényének lényege miatt - korrekt üzletet kötni nem lehet, mindig lesz egy következő kívánsága. Ezért kell az elején arcul csapni és/vagy kiállni a nyilvánosság elé. Lehet, hogy ezzel az ember sokat veszít, de legalább nem mindent.
Polgári öntudatom nem engedi, hogy tétlenül nézzem végig, hogy hazám királyok és alattvalók, zsarolók és áldozatok, megszállók és kollaboránsok gyűjtőhelye legyen.
Ahogy most kimentem az utcára, úgy kimegyek legközelebb is. Most kb. 3.000-ren lehettünk, és csendesek voltunk. Remélem számunk és hangunk a elnyomás hatására exponenciálisan fog nőni. Remélem idővel mindenki megérti, hogy egy ilyen rendszerben a lapulás nem reális túlélési alternatíva, itt nem lehet "alámerülni és kibekkelni". Egy ilyen rendszer előbb-utóbb mindenki életét érinti, mindenkinek lesz dolga vele. És minél tovább fordítjuk félre a fejünket, dünnyögjük magunk elé, hogy "nem az én dolgom", annál erősebb lesz, mire mi kerülünk vele szemközt.
Ébresztő!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.